A C++ fejlesztéséért felelős ISO munkacsoport a közelmúltban számolt be arról, hogy befejezte a technikai munkát a nyelv következő változatának kidolgozásán.
Ez azt jelenti, hogy C++23 gyakorlatilag funkcióteljes állapotba került, és már csak a specifikáció szövegének végleges változatát kell elkészíteni, illetve elfogadni az elkövetkező hónapok során.
A C++23 rengeteg fejlesztést hoz a C++-ba az előző, C++20 változathoz képest a nyelv szinte minden területén. Ezek jelentős részét a karbantartás alatt álló C++ fordítók legtöbbje már jelenleg is támogatja, a specifikáció véglegesítésével pedig a problémásabb részek támogatásának megjelenésére is lehet számítani ezekben.
Érdekesség, hogy a C++23 megválik a nyelv egy régóta hurcolt, de igazából soha nem hasznosított örökségétől is. Ez a szemétgyűjtő mechanizmusok integrált támogatása, ami még a C++11-ben került bevezetésre. Ugyanakkor a megvalósított formájában nem bizonyult hasznosnak, így most eltávolításra került a nyelvi specifikációból.
A C++23 specifikáció végleges változatának közzététele valamikor az idei év hátralévő részében lesz várható. A C++20 esetén a végleges változat elfogadására anno az azonos év szeptemberében, publikálására pedig decemberében került sor, amire azonban hatással lehetett a pandémia kitörése is, így lehet, hogy a C++23 végleges formájában ennél előbb fog elkészülni.
A nyelv következő verziója vélhetően C++26 néven fog majd megjelenni.
Forrás: Prog.hu
Te is szeretnéd megtanulni a C++ programozást? Akkor tedd meg az első lépést! ismerd meg a C++ programozási alapok tanfolyamunkat: